A HISZEM vállalt feladatainak részeként fontosnak tartja a szakmai utánpótlás képzését, kinevelését. Ennek jegyében júniusi konferenciánkról I. éves pedagógiai szakos hallgatóink, Bráz Nikolett és Csorba Fanni Ildikó beszámolóját tesszük közzé.

2011. június 29-én került megrendezésre a Hátrány és Iskola Szakmai Műhely (HISZEM) első konferenciája. A HISZEM idén alakult a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán. Célja, hogy megoldást keressen az oktatásban és a hátrányos helyzetű fiatalok esélyegyenlőségének megteremtésére. A műhely feltett szándéka, hogy összefogja azokat a pedagógusokat és intézményeket, akik készek változtatni módszereiken annak érdekében, hogy egy mindenki számára elérhető és eredményes oktatást biztosítsanak. Első konferenciájukon ennek értelmében arra törekedtek a szervezők, hogy a már kiforrott módszerrel rendelkező mesteriskolák bemutatkozzanak és megoldási lehetőséget villantsanak fel az útkereső intézmények számára.

Nem véletlen, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kezd el kibontakozni egyre több megoldási kísérlet, hiszen az ország 33 leghátrányosabb helyzetű kistérségei közül, 12 található meg megyénkben. S bár számos program zajlott már le ezen összetett problémahalmaz kezelésére, az elképzelések jelentős része elbukott vagy papíron maradt, nem került megvalósításra. A kudarc okai között előkelő helyen áll az, hogy ezen döntések nagy része az „asztal mögül” került ki. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium főosztályvezetője, Langerné Victor Katalin szerint azoknak a tanácsaira van szükség, akik a terepen dolgoznak, és nap mint nap szembesülnek a problémával. Így egy reálisabb és eredményesebb programot lehet kidolgozni.

Nahalka István előadásában a hátrány és tehetség kapcsolatára világított rá. Abban az országban, ahol úgy gondolják, hogy a tehetség csakis egy jómódú családban született gyermek tulajdonsága lehet, folyamatosan csökken a tehetségbázis. Ennek értelmében szemléletváltásra van szükség ahhoz, hogy a jó képességű gyerekek körét bővíteni tudjuk. Esélyt kell adnunk arra, hogy kibontakozhasson az a tanuló is, aki önmagától nem tud eljutni a siker szintjére. Ezt alkalmazva felismerhetjük azt a tényt, hogy a tehetségnevelésnek köszönhetően nem csak jobb gazdasági helyzetbe kerülhetünk, hanem jobb életminőséget is biztosíthatunk. Azonban Nahalka szerint az uralkodó tehetségnevelési paradigma a mai pedagógusi szemléletben az, hogy a tehetség az iskolában diagnosztizálható, definiálható és előfeltételekkel bír. Talán sikeresebbek lehetnének a tanárok, ha ezt a feltevést legyőzve úgy gondolkodnának, hogy a tehetség létrehozható, nem definiálható konkrét sajátosságokkal, és nincs bőrszínhez, illetve anyagi háttérhez kötve. Ehhez, a siker eléréséhez mindenekelőtt professzionális pedagógiai módszerek alkalmazására van szükség.

A hejőkeresztúri IV. Béla Körzeti Általános Iskola és Óvoda igazgatónője, dr. Nagy Emese osztotta meg 11 éves tapasztalatait. A Stanfordi Egyetem adta az ihletet ahhoz, hogy kidolgozzon egy olyan módszert, amelynek segítségével mindenki a legjobb tudása szerint képes dolgozni a tanórán. Az iskolában öt különböző program működik. A Komplex Instrukciós Program (KIP) és a Differenciált Tanulásszervezés, melyeknek lényege, hogy mindenki saját képességének megfelelő feladatot végezzen. Így folyamatos sikerélményhez jutnak a diákok, amely motiválja őket a továbbiakban. A Logikai Táblajáték Program abban segít, hogy a gyerekek megtanuljanak rendszerben gondolkodni, következtetéseket levonni, újrastrukturálni. Ezáltal nem csak professzionális szinten tudnak űzni egy-egy táblajátékot, hanem az így megszerzett tapasztalataikat képesek beépíteni más iskolai tanórába is. Az iskola nagy hangsúlyt helyez a szülők bevonására és megszólítására is, hiszen a gyermek iskolai teljesítményét nagy mértékben befolyásolja az, hogy a család miként viszonyul az intézményhez. Éppen ezért a negatív attitűdök kiküszöbölésére létrejött a Generációk Közötti Párbeszéd módszere, melyben a szülőket nemcsak megszólítják, hanem részeseivé teszik az iskolai oktatásnak. A TABELLO Program keretein belül pedig a gyerekek speciális nyelvoktatásban vehetnek részt. Nagy Emese elmondása alapján a gyerekek társadalmi státuszába a pedagógiai munka segítségével érdemlegesen bele lehet nyúlni, és meg lehet, illetve meg kell azt változtatni annak érdekében, hogy a mélyszegények közé tartozók létszáma markánsan csökkenjen. 

Horváthné Valkó Szilvia a Fazola Henrik Általános Iskolából hozott tapasztalatairól számolt be. E miskolc-vasgyári iskola esetében a mai napig számottevő probléma az iskola instabilitása, hisz az elmúlt években gyakran változott az intézmény jogi helyzete (összevonás, névváltozás, legújabban a fenntartó megváltozása). Mindezek ellenére 1996-tól sikeresen alkalmaznak egy olyan programot, amely szintén Amerikában gyökerezik. A „Lépésről lépésre” („Step by step”) módszer lényege a gyerekről való kiterjedt gondoskodás, a megfelelő kommunikáció, a világ komplexitásának megismerése, a közösségben való boldogulás, a helyes énkép kialakulása. Egyaránt alkalmaznak önálló, kooperatív és frontális tanulásszervezési módokat is. Ehhez társul a projektoktatás, a drámapedagógiai eszközök bevonása és a kritikai gondolkodásra nevelés. Mindezek mellett nagy hangsúlyt helyeznek az egyéni problémák kezelésére is.

A vasgyári tapasztalatokat követte Budai Sándor, az abaújkéri Wesley János Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Előkészítő és Speciális Szakiskola, Szakközépiskola, Kollégium és Szakképző Iskola módszereiről szóló előadása. Fenntartójuk a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség. Az egyházi keretek közt működő intézményben 130 pedagógus között oszlik meg a 700 tanuló felügyelete. Az elméleti tudás mellett hangsúlyozottan produktív tartalmat közvetítenek a diákoknak. Határozottan törekszenek arra, hogy az iskolában olyan szakmákat tanuljanak, amelyekkel el tudnak helyezkedni. Ehhez nemcsak tanműhelyek állnak a diákok rendelkezésére, hanem az iskola mindent megtesz diákjai elhelyezkedéséért. Kiterjedt kapcsolati hálót működtet az intézmény, amelynek köszönhetően rendre sikerrel keresnek állást az ott szakmát szerzett fiataloknak. Az intézmény kiemelkedő sajátossága a családi napközi, melynek célja, hogy a fiatal, még tanköteles korban lévő anyukáknak segítséget nyújtsanak gyermekük szakszerű ellátásában. Az iskolaidő alatt vigyáznak a gyerekekre, ezzel támogatják az édesanyák tanulmányainak befejezését.

A Sajókazán működő Dr. Ámbédkar Gimnázium és Szakképző Iskolát Derdák Tibor igazgató mutatta be. Kiemelte a környék sajátosságait, szembesítette a résztvevőket az intézmény környezetével és a diákok lakóhelyével. A megdöbbentő képek érthetővé teszik, hogy miért is fontos az ő munkájuk. Külső szemlélőként talán azt mondhatnánk, hogy az ott élő gyerekek játszótér vagy igényes parkok híján ingerszegény környezetben nőnek fel, Derdák Tibor elmondása szerint azonban ez nem így van. A gond szerinte általában az iskolák hozzáállásában van. Az iskolának tudnia kell megtalálni azokat az eszközöket, amivel minden gyerekhez hatásosan tud szólni, s aminek eredményeként a gyerek az iskolát választja egy jobb élet reményében. 

Utolsó előadóként Kende Ágnes az MTA Gyermekszegénység Elleni Programról számolt be. A közoktatás nagy problémájának tartja, hogy nem szentelnek kellő figyelmet a nyári és egyéb szabadidős programoknak. Megoldásként megalkottak néhány olyan intézményt, amely kedvezőbb esélyekhez juttatja a hátrányos helyzetű gyerekeket. Habár az anyagi keret még csak kezdetleges az ötletek megvalósításához, mégis reményekkel kecsegtet.

A tanácskozás végét kétszer hatvan perces pódiumbeszélgetés zárta, melyben a résztvevők előbb definiálták, hogy mi számukra a siker, majd arra keresték a választ, hogy miként lehetne megkönnyíteni az intézmények közötti kommunikációt, hogyan lehetne hatékonyabban együttműködni. Az egyik legfőbb probléma ugyanis az elszigetelődés, melynek kiküszöbölésével egy lépéssel előrébb volnánk a HISZEM által elképzelt célokhoz. Minden intézmény számára egyöntetűen kulcsszereplő a tanár, annak személyisége, valamint alkalmazott pedagógiája és az, hogy higgyen a változásban és a változtathatóságban. Ehhez szükséges, hogy a tenni akaró és változásra hajlandóságot mutató pedagógusok egy irányba nézve tegyék meg a megfelelő lépéseket. Mindegyik előadónk egyetértett abban, hogy egy tantestület egységként való működése alapfeltétele az eredményes szemléletváltásnak.

Mindemellett a közös pontok közé sorolható a család bevonása az iskolai munkába annak érdekében, hogy megszüntessék az intézmény és a szülők közötti kommunikációs akadályt. Ezzel állítva egy oldalra a családot és a pedagógusokat. Tudva azt, hogy az iskola működése sok szereplőt kíván, elsődleges cél kell, hogy legyen, hogy ezek a résztvevők egymás mellett állva teremtsenek esélyt a hátrány kiküszöbölésére. Fontos továbbá, hogy az az iskola, amely átadja módszereit, ne hagyja magára az útkereső iskolákat, hanem a továbbiakban is mint „mankó” szolgáljon. Ezzel esélyt adva a hálózatosodás kialakulásának és az iskolák egymás közötti tapasztalatcseréjének. Végső soron ez a hálózattá szerveződés az, amit e tanácskozás leginkább szolgált.

A HISZEM tehát megtette első lépéseit afelé, hogy elindítson egy olyan kezdeményezést, amellyel talán feloldható az intézmények közötti gát, és egymás munkáját segítve, együttesen, pedagógusi szakértelemmel járuljunk hozzá – Knausz Imre szavaival élve – egy élhetőbb Borsod kialakulásához.

Fotó: Karlowits-Juhász Orchidea

Miskolc Ma, 2011. június 29.