Told - Így volt

 

A Demokrácia iskolája (DeMo) elnevezésű, norvég alapból támogatott együttműködés kapcsán ismerkedhettem meg közelebbről Lencse Mátéval, aki az ELTE PPK oktatója és doktorandusza, emellett lelkes önkéntes, jelenleg a Vodafone Főállású Angyalaként egy egyéves projekt keretében segíti az Igazgyöngy Alapítvány munkáját Toldon. A tavaszi szünet egy napjára, április 19-ére a DeMo-s csapattal meghívást kaptunk Mátétól, hogy belenézhessünk az általa szervezett önkéntesek segítő tevékenységébe. Reggel kidobózással kezdünk, aztán részt vettünk egy nagyszabású dramatikus játékban, majd labdajátékoztunk, ebéd után körbesétáltunk a faluban, délután társasjátékoztunk a gyerekekkel, a napot pedig egy workshoppal zártuk. Pontosan így volt. De valójában egészen máshogy...

Igen, Mátéval valóban az első DeMo-s találkozón, 2013 novemberében beszélgettem először, de meg vagyok győződve róla, hogy már egészen jól ismertük egymást attól a pillanattól kezdve, amikor egy miskolci Taní-tani Konferencián kölcsönösen odavoltunk egymás szunós táskájáért (emlékszem, neki egy kis süni volt hímezve rá). A mai napig, ha látok egy szunós táskát, az az érzésem, hogy ismerem a viselőjét, és valahogy biztos vagyok benne, hogy hasonlóan gondolkodunk a világ valóban lényeges dolgairól.

Toldot is akkor, április 19-én láttam először, mégis pontosan tudtam, hogy milyen. Egyrészt, mert folyamatosan olvasom Ritók Nóri „nyomor széléről” szóló blogbejegyzéseit, másrészt, mert annak idején én is rengeteg időt töltöttem a „nyomor szélén”, csak éppen kb. 100 kilométerrel arrébb, másik nyomor szélén, Tiszabőn. Zsákfalu mindkettő. Magukra hagyott, elfelejtett zsákok, amelyekre már jó ideje folt sem kerül.

És igen, tényleg kidobózással kezdtem. 178 km vezetés után kiszálltam az autóból kidobózni. Így megy ez, ha az ember természetes közegéből természetes közegébe kerül. Mert bár nem ismerem ezeket a gyerekeket, mégis jól ismerem őket. Persze nagyon jól tudom, hogy a tiszabői Erika, Barna és Zoli nem ugyanaz, mint a toldi Melcsi, Dani és Krisztián, de azt is tudom, milyen erősen összeköti őket és a sorsukat az, hogy a társadalom számára ők a problémás, nehezen szerethető (sic!) gyerekek. Holott valójában nincs is olyan, hogy problémás gyerek, csak problémás társadalom. Nehezen szerethető társadalom.

Szóval kidobóztunk. Aztán valami egészen zseniális dolog történt. Máté valami olyasmit mondott elöljáróban, hogy elég rizikós, hogy éppen akkor próbálkoznak meg ezzel az „állomásos játékkal”, amikor ennyi vendég van Toldon...

Bocsánat, itt offtopikolnom kell. Egyáltalán nem éreztem magamat vendégnek (látogatónak, megfigyelőnek) Toldon. Onnantól kezdve, hogy a pici kultúrház előtt kitettem a lábamat a Berlingóból, aktív része voltam a történéseknek. Még a fényképezőmet is a kocsiban hagytam, hogy az se álljon közém és Told közé. Egy pillanatra sem éreztem magam kívülállónak a gyerekek között, és ezt ezúton is szeretném megköszönni Máténak és önkéntes társainak.

„Állomásos játék”. Hát az tényleg fantasztikus volt! A gyerekek három külön csapatban járták végig a faluban elhelyezett dramatikus pontokat. Sáriék csapatába kerültem. A kiskondás című – már ismert – mese szereplőivel találkoztunk, akik különböző vidám feladatokat végeztettek velünk. Összegyűjtöttük a kiskondás anyjának elkóborolt malacait, megnevettettük a híd őrzőjét, elkerültük, hogy a boszorkány békákká változtasson minket (vagyis Krisztiánt mégis békává változtatta, úgyhogy fogtam neki legyeket), a kút őrzőjétől megszereztük az élet vizét, amivel elűztük a boszorkányról az átkot, megküzdöttünk egy igazi óriással (hú, tényleg mekkora volt!), és végül legyőztük a kapuőrt, hogy bejussunk a várba. Igen, pontosan így volt. De valójában egészen máshogy...

Az „állomásos játék” nekem Krisztiánt jelentette/jelenti. A morcos kisfiú a csapatok kialakításánál nagyon ágált a játék ellen, még a cimboráit is igyekezett kivonni a közös dramatizálásból. Valamiről beszélgettem vele előtte (már nem emlékszem, miről), de az nem derült ki számomra, miért nem volt kedve a játékhoz. Amikor már mindenki a helyére került, megkérdeztem, velem beállna-e valamelyik csapatba. Egy kicsit meglepődtem, amikor gondolkodás nélkül igent mondott. Onnantól kezdve egész nap elválaszthatatlanok voltunk egymástól (bár én igyekeztem néha megosztani magam, de jobbára sikertelenül). Rengeteget beszélgettünk Toldról, a suliról, a tanulásról, az apjáról, a körülményeiről... az ő - korántsem boldog - világáról. És mindeközben, akármennyire is gátlásai voltak a dramatizálás ellen (nehéz volt szerepbe vonni és benne tartani), néha-néha mégis igazi gondfeledt gyerek volt. Kézen fogva settenkedtünk a boszorkány felé, és amikor az békává változtatta, csak egy darabig zsörtölődött, hogy ő nem is béka, de amikor megkérdeztem, hogy milyen színű, egyből rávágta, hogy zöld, és már ugrándozott is körülöttem... és persze az óriással kapcsolatban is határozottan állította, hogy az  nem is óriás, hanem a Gábor, és csak játszásiból engedte magát legyőzni szkanderben, de kicsivel később már lelkesen hencegett egy falubelinek, hogy annak az óriásnak csak úgy dagadtak az erei és vörösödött a feje, amikor lenyomta...

Sok mindent akartam még írni arról a napról, de most valahogy csak Krisztián jut eszembe... ahogy keresgél a szemével, hogy mindig nekem passzolja a labdát a vicces nevű „csoffadt patkányban”... ahogy zenékről mesél, amiket szeret, de nem tud meghallgatni, mert nincs mivel... ahogy helyet szorít nekem maga mellett a széken kártyázás közben... ahogy vissza-visszasomfordál, hogy újra és újra elköszönjön tőlem...

Pontosan így volt.             

Szöveg: Karlowits-Juhász Orchidea
Fotó: Lencse Máté
 

Lépésről Lépésre – konferencia és stratégiai tervezés

Április elején meghívást kaptam egy kétnapos budapesti szakmai találkozóra, ahol gyakorló pedagógusokkal és egyéb szakemberekkel együtt a Lépésről Lépésre (Step by Step) program múltjáról, jelenéről és jövőjéről gondolkodtunk.

A Partners Hungary Alapítvány által szervezett rendezvény első napján különböző, témába vágó előadásokat hallgathattunk. Deák Éva, az alapítvány igazgatója és Zágon Mária pedagógiai szakértő a Lépésről Lépésére programról és annak helyéről, helyzetéről, lehetőségeiről beszélt, Rapos Nóra az adaptív iskola modelljét vázolta fel, Vekerdy Tamás pedagógiai szempontokból, Radó Péter pedig oktatáspolitikai oldalról árnyalta (árnyékolta be) a mai magyar valóságot. Szintén az első nap mutatkozott be a Lépésről Lépésre programmal dolgozó Kiskőrösi EGYMI (az intézmény vezetője, Radicsné Szerencsés Teri és három kollégája mesélt a sikeres és széles körben elismert programmegvalósításról).

A délután folyamán párhuzamos műhelymunkák keretében ismerkedhettünk meg négy – Lépésről Lépésre programot alkalmazó – intézménnyel: a már említett Kiskőrösi EGYMI-vel, a budapesti Pitypang Óvodával, a pécsi Budai-Városkapu Iskolával, illetve a miskolci Nyitott Ajtó Baptista Általános Iskolával. Ez utóbbi iskolával a Miskolci Egyetem Tanárképző Intézete több mint 10 éve aktív szakmai kapcsolatban áll. Az intézmény pedagógusai, Horváthné Valkó Szilvia és Nagyné Baranyi Mária most speciális – a Lépésről Lépésre programra kidolgozott – társasjátékokkal ismertette meg a műhelyfoglalkozásukra jelentkező érdeklődőket.

A második napot – már szűkebb körben – a közös gondolkodásnak és a stratégiai tervezésnek szentelték a szervezők. A Lépésről lépésre programot alkalmazó pedagógusok, intézményvezetők, a programot ismerő kutatók és oktatáspolitikusok részvételével közösen próbáltuk meghatározni a program stratégiai céljait, fejlesztésének, terjesztésének irányait. A kiscsoportosan elkészített, majd közösen összegzett SWOT-analízis „lehetőségek” rovatába – többek között – bekerült a Miskolci Egyetem Tanárképző Intézetével, illetve azon belül a Hátrány és Iskola Szakmai Műhellyel való együttműködés lehetősége is.

A kétnapos rendezvényt a résztvevő intézményekben tanuló gyerekek alkotásaiból összeállított színes tárlat kísérte. 

Szöveg: Karlowits-Juhász Orchidea
Fotó: Partners Hungary Alapítvány

SZÍNPOMPÁS KURZUSOK

Érzékenyítő program a Szitakötő irodalmi és ökológiai folyóirattal

2014. április 1-jén és 8-án a Tanárképző Intézet vendége volt Dr. Horgas Judit a Liget Műhely Alapítvány képviseletében. Judit a Szitakötő folyóirat szerkesztőjeként és az integrált oktatási program vezetőjeként tartott érzékenyítő foglalkozást hallgatóinknak és az oktatóknak, melynek célja a programba való aktív, kreatív betekintés volt. 

SzitakötőA Szitakötő folyóirat évente megjelenő négy tematikus száma elsősorban az általános iskolás korosztálynak szól, komplett oktatási programmal kiegészítve, mely sokoldalúan használható módszertani eszköztárat jelent a pedagógusok számára. A folyóirat és Judit kurzusának üzenete számomra a nyitottságról, toleranciáról, elfogadásról, figyelemről és a környezettudatosságról szólt. Arról, hogy milyen csodálatosan színes a világ, és benne mi, emberek, s hogy mennyi kiaknázatlan lehetőség rejlik bennünk. (Az idei első szám témája a színek.) Külön tetszett, hogy a játékos feladatok igénylik a különböző érzékleti modalitások intenzív használatát és összehangolását: a látás, hallás, tapintás, szaglás összekapcsolását az érzésekkel, gondolkodással és a fantáziával. Hasznos pedagógiai tapasztalat volt, hogy az ökológiai szemléletmód milyen sokrétűen kapcsolható az irodalomhoz és a képzőművészethez. A feladatokban a konkrét kompetenciák gyakorlásán túl a személyes és szociális kompetenciák is fejleszthetőek. Fontosnak tartom, hogy a hallgatóink sokféle módszertannal és működő oktatási programmal ismerkedjenek meg, és tudják kreatívan használni majd saját szakmai fejlődésük szolgálatában.

Köszönjük a hasznos és tartalmas programot!

Szöveg: Lubinszki Mária

A Szitakötő folyóirat egyes számai megtalálhatóak a Tanárképző Intézet könyvtárában. 

A Szitakötő folyóirattal való együttműködésünk
a DeMo projekt keretében valósul meg. 

A tavasz beköszöntével: a hiszem.hu is újjáéled

 
Kedves Olvasók! 
 
A hiszem.hu megújul. Kicsit amolyan blogos szerkezetben folyik tovább az élet a honlapon, amelyet többen fogunk szerkeszteni, írni. Jobbára továbbra is a Miskolci Egyetem Tanárképző Intézetének oktatói, kutatói fognak számot adni arról, hogy mi történik velük, velünk és körülöttünk a hátrányos helyzet témakörében. De reméljük, idővel kiegészül a szerzői gárda néhány olyan külső szakemberrel, baráttal, akiknek a közreműködésével hangsúlyosan számolunk a következő hónapokban.
 
A megújulásnak ugyanis apropója van: az egri főiskola konzorciumi partnereként egy 80 milliós, saját jogon pedig egy több mint 20 millió forintos Európai Uniós támogatást nyertünk el. Ennek az összegnek a birtokában számos innovációt kezdeményezünk, szakmai kísérletet próbálunk ki a következő másfél évben. Terveinkről és eredményeinkről számolunk itt be. Meg mindenről, ami ennek kapcsán kérdésként, kételyként, megfontolandó szempontként felmerül bennünk.
 
Hisszük és valljuk: a környezetünk, régiónk életét megkeserítő igen súlyos társadalmi, kulturális feszültségek nemcsak sújtják az iskolákat, nemcsak lecsapódnak az oktatási–nevelési intézményekben, hanem hozzáértő segítség birtokában a nevelőtestületek képesek lehetnek a problémák megoldásában élre állni és sikerrel járni. A honlapon eddig bemutatott példák, mesteriskoláink példái ezt igazolják.
 
Reméljük, saját erőfeszítéseink sem cáfolatként hatnak majd a következő hónapokban.
 
 
Szöveg: Ugrai János
 

Továbbképzés japán támogatással

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Üzleti Tudományok Intézete és a Hejőkeresztúri IV. Béla Általános  Iskola részben távoktatásos továbbképzést hirdet tanárok számára. A cél a Hejőkeresztúrban nagy sikerrel alkalmazott komplex instrukciós program elsajátítása.

A projekt első képzési időszakában résztvevők közül legeredményesebbnek bizonyuló pedagógus egyhetes szakmai utazást nyer Japánba. Az utat japán magánszemélyek adományaiból finanszírozzák. A  győztest az általa készített óravázlatok és az oktatási beszámolók alapján választják ki a Hejőkeresztúri Általános Iskola komplex instrukciós programjában tanító tanárok. Eddig 6 nap alatt 459.000 YEN (1 millió 80 ezer Ft) gyűlt össze japán magánadományokból a magyarországi hátrányos helyzetű gyermekek eredményes oktatására. A gyűjtés 30 napig tart, cél az 1 millió YEN (2 millió 300 ezer Ft) elérése.

A program társalapítói

A programban részt venni kívánó pedagógus feladata, hogy készítsen el egy, a komplex instrukciós program szerinti óravázlatot és küldje el azt az alábbi email címre: 

kipmodell@gmail.com

Az óravázlatok beküldésének a határideje: 2013. szeptember 1.

Az előzetes tájékozódáshoz nélkülözhetetlen segítséget jelent a következő weboldal:

http://komplexinstrukcio.hu

Különösen fontos a Videók menüpont. Itt lehet információt szerezni a komplex instrukciós program mibenlétéről, hasznáról, az eddigi eredményekről.

Nyiss nekem kaput!

A BTK Tanárképző Intézete és a Görögkatolikus Cigány Szakkollégium meghívására az egyetemre érkeznek a vasgyárban élő, tehetséges cigány gyerekek, hogy a campuson tanuló cigány hallgatókkal kézen fogva bemutassák munkáikat, tudásukat egy tehetségnap keretében. Tavaly rendeztük meg ezt az eseményt először, közösen a Nyitott Ajtók Baptista Általános Iskolával. A nagy sikerre való tekintettel ismét megtelik élettel pénteken a C/2-es épület. A falakon a gyerekek és hallgatók által készített alkotások lesznek láthatók, valamint közös műsort állítanak össze az kicsik az egyetemistákkal. A rendezvényt Káli-Horváth Kálmán, az EMMI politikai főtanácsadója és dr. Illésné dr Kovács Mária nyitja meg. A kiállítás két hétig látható.

 

Cigánynak lenni

Május 7. (kedd), 14 óra, C/1. 305. terem
Cigánynak lenni – beszélgetés a roma identitásról és kultúráról 
MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK!

A 2010-ben alakult Uccu Roma Informális Oktatási Alapítvány célja, hogy lehetőséget teremtsen a találkozásra és a dialógusra roma és nem roma fiatalok között. A roma társadalmat és kultúrát középpontba állító, az informális oktatás alapjaira épülő érzékenyítő foglalkozást két roma önkéntes fiatal tartja.

Karin Olofsdotter látogatása

 

 

MEGHÍVÓ

Őexcellenciája Karin Olofsdotter

Svédország magyarországi nagykövete látogatására

2013. május 8., szerda, 11 óra

Miskolc–Egyetemváros, C/2. ép. XXXVI. előadó

PROGRAM

11:00 – 11:05 Köszöntő

Prof. Dr. Patkó Gyula rektor, Dr. Illésné Dr. Kovács Mária dékán

11:05 – 11:40 Könyvbemutató

Nagy Gábor A középkori Svéd Királyság története c. könyvét Tringli István, az MTA Bölcsészettudományi Központja Történettudományi Intézetének főmunkatársa mutatja be.

Nagy Gábor rövid ismertetője saját művéről.

11:40 – 13:20 A ME Bölcsészettudományi Kara a régió szolgálatában

A BTK társadalmi felzárkózást szolgáló oktatási és kutatási profiljának ismertetése

  • Szabó-Tóth Kinga intézetigazgató: A Szociológiai Intézet társadalmi felzárkózást szolgáló oktatási és kutatási profiljának ismertetése
  • Ádám Anetta egyetemi adjunktus: Egyedül nem megy… A hálózatépítés igénye a társadalmi hátrányok leküzdésében
  • Kovácsné Nagy Emese egyetemi docens: A tanárképzés szerepe a demokratikus társadalom építésében
  • Illésné Kovács Mária dékán: Együtthaladó Migráns gyerekek az iskolában
  • Török Zsuzsa egyetemi tanársegéd: A Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézet roma kutatásai

Zárszó: Horváth Zita dékánhelyettes 

 

„NÁLUNK AZTÁN NEM”: STRATÉGIA A KÖZÖSSÉGI KONFLIKTUSOK ÉS GYŰLÖLETBŰNTÉNYEK MEGOLDÁSÁRA

Hogyan építsünk biztonságosabb közösségeket? 

Hogyan javíthat ez a romák magyarországi 

és közép-európai helyzetén?

Előadó: Patrice O’Neill, filmkészítő, 

a „Nálunk Aztán Nem” alapítója

ÁPRILIS 16. KEDD

17:00 – 19:30 

Miskolci Egyetem

C/2. épület XXXIV. előadó

Moderátor: Dr. habil. Fazekas Csaba, történész, egyetemi docens, 

a Miskolci Egyetem Politikatudományi Intézetének igazgatója

  • Hogyan tudjuk megakadályozni a faji, etnikai, kulturális feszültségeket és erőszakot a saját környezetünkben?
  • Miben segíthet a „Nálunk Aztán Nem” modell azoknak a magyar közösségeknek, ahol feszültségek tapasztalhatók a roma lakossággal kapcsolatban?
  • Milyen hatással van a média a közösség énképének alakításában?

A workshopot az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetsége és a Közép-Európai Egyetem (CEU) támogatja, a magyar-angol fordítást a Norvég Nagykövetség jóvoltából biztosítjuk.

Az amerikai dokumentumfilmes, Patrice O’Neill beszél az USA megosztott közösségei körében szerzett tapasztalatairól, köztük a média szerepéről neonáci menetelések, gyűlöletbűntények és erőszakos cselekmények  előtt és után. Filmbejátszásokat nézünk meg, és megvitatjuk, hogyan javíthat vagy ronthat a helyzeten a hétköznapi ember.

Patrice O’Neill első dokumentumfilmje, az 1995-ben készült „Nálunk aztán nem” az amerikai közszolgálati televízióban mutatta be, hogy milyen szerepet játszott a média a Montana állambeli Billings-ben, ahol szkinhedek zaklatták az indián őslakos, zsidó és más kisebbségi közösségek tagjait, és az erőszak elharapódzott. O’Neill azóta – nemrégiben készült esettanulmányok alapján – több díjnyertes filmet forgatott, amelyekben a középiskolai kortárs-zaklatással, valamint a faji, etnikai és kulturális alapú erőszakkal foglalkozik. O’Neill megosztja velünk azokat a stratégiákat, amelyek szerepet játszanak a befogadó, biztonságos közösségek építésében. Projektjét ma már 70 olyan amerikai településen alkalmazzák, amelyek feszültséget vagy erőszakot éltek meg, továbbá a dél-afrikai Fokváros középiskoláiban és más országokban is, köztük Ukrajnában is alkalmazzák. A „Nálunk aztán nem” honlapján (http://www.niot.org) további információk, illetve letölthető videók találhatók.

További információ: 

Ellen Hume, CEU: ellenhume@gmail.com
Bognár Éva, CEU:  Bognare@ceu.hu

Amit elképzelni sem lehet: a 4H-s gyerekek

A Szabad Föld cikke az abaújkéri Wesley János Általános Iskola és Szakiskoláról